Gyógyító Kövek - A hematit, ahogyan még nem hallottál róla

A hematit igen kedvelt a kristálygyógyászat az alap témakörében, rengeteg jobbnál jobb tulajdonságokat lehet olvasni róla.

Tudtad, hogy a hematit már a középkorban is ismert volt vélt gyógyhatása miatt? Akkoriban vérkőnek is nevezték (ma már a heliotróp, vagy vérjáspis az), mert a vizet a vörös vasoxid megfestette, illetve a hematit vörös karcot hagy maga után. Évezredekig használták vörös krétának. Jelenleg az acéliparnak is kedvelt alapanyaga, mert több mint 60-70%-a vas és könnyen feldolgozható. A világ hematit készlete hatalmas, szinte fel sem fogható; gigatonnákban mérhető.

A színe gyakran nem csak fekete, hanem előfordul ritkán vöröses, barnás pasztell színekben is, bár napjainkban ékszerként gyakran élénk színűekre festik. A hematitról sok gyakrolati tulajdonságot írnak, azonban most inkább azt az oldalát szeretném megvilágítani, amiről ritkán beszélnek.

A hematit kiváló kő elindulásban, azok számára, akik most ismerkednek az ásványok világával. Segít beindítani azokat az érzékeket, melyek a kövek gyógyhatását fogadni tudják, ugyanakkor eléggé "földelős" kő ahhoz, hogy ezt a kezdő ásványos is jól viselje.

Tehát: a hematit egy erősen vastartalmú, fém-föld jellegű anyag - majdnem hogy egy darab vas, de mint ásvány, a hematit vélt gyógyereje összefüggésben van az előfordulási mennyiségével. Minél többször fordul elő valami, annál inkább kapcsolható eseményekhez, mint például gyógyuláshoz, még ha azok a kőtől függetlenül is történnek meg. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy amivel az ipar nagy mennyiségben rendelkezik, azt szeretné vonzóvá tenni, ezért sok megírt gyógyhatást fenntartással érdemes kezelni.

A hematit mellékhatásait kevesen ismerik és említik. Az egyik a pont fent említett információ áradat a kövekről. Az emberek vélt hatásokat is várnak, melyek nem 100%-ban ehhez a kőhöz tartoznak és erre koncentrálnak ahelyett amire a hematit jótékonyan képes, vagy akár létezhet kő, mely jobb hatásfokkal meghozza ugyanazt a kívánt hatást. Mivel fém jellegű, ezért nagyon jól abszorbeálja és vezeti az energiát, mind negatívat, mind pozitívat. Ezért utazás, közösségi munka után gyakran érdemes energetikailag tisztogatni. Aki szinte csak hematitot hord, egy olyan jel, melyet érdemes észrevenni és vele foglalkozni.

A másik fajtája a hematitnak amit vele emlegetnek, a magnetit. Az esetek egy részében ez szintetikus. A hematit a természetben nem, vagy gyengén mágneses erejű. Ha mesterséges, a gyógyhatása nem olyan tökéletes. Ha magnetit, roppant erős mágneses mezőt generál, és azzal próbálják reklámozni, hogy ez a testet gyógyítja de mi az, amire a testben hatni tud? Egyrészt ez a régen nagy divatnak örvendő mód természetes mágnesekkel működött, másrészt akupunktúrás pontokat kezelve (pl. mágneses talpbetét) effektívnek bizonyult és ennek köszönhető a népszerűsége.

A hematit a közhiedelemmel ellentétben nem tölti fel a testet erővel, és nem tisztít szerveket a test minden táján. A földelő hatása viszont hoz egy jobb jelen érzetet a testben, mely a földelő kövekre is jellemző jobb közérzetet biztosíthat. Sokan abszorbeáló hatása miatt úgy tartják róla, hogy segít a negativitás átalakításában. Mivel a telítődési pontját elérve a kristály leadja azokat a rezgéseket, emiatt gyakori tisztításra ajánlott ez a környezetre is érzékeny kő.

Emellett nem szabad megfeledkezni a hematit pozitív tulajdonságairól sem. A hírlevél elején felsorolt pozitívumok mellett kimondottan jó mind tüzes, mind csendes, érzékeny emberek számára is, hogy segítsen a helyüket megtalálni a világban. A felső csakrában túlsúlyosan elhelyezkedő emberek számára támogatja a leföldelődést, a spirituális az anyagi javak jobb bevonzását. Erősíti a logikus gondolkodást, segítségével jobban tudsz két lábon állni a földön átvitt értelemben a világban, erősíti az alap csakrákat, így ellenállóbbá tesz és magabiztosabbá. Növeli a fém őselemet környezetedben, ezáltal jobban megtudod válogatni az életedben mi az, aminek kitisztítására van szükség, valamint a fém jellegénél fogva közelebb tud vinni a pénz világához is.

Mitől népszerű a hematit?

Személyes tapasztalataim és sokéves vásáros megfigyeléseim alapján a hematit nem kimondottan magas rezgésű, nagyon erős ásvány, viszont jelentős fontossággal bír. Valljuk be, hogy az emberek nagy része spirituálisan még nem túl nyitott, és sokakra még vár a személyes energiák felfedezésének lehetősége. Azok számára, akik most ismerkednek az ásványokkal, a földeléshez és az alsó csakrákhoz közel álló tulajdonságú ásványok sokkal inkább elérhetők lesznek, mivel az energiamezőjük jobban fel tudja dolgozni az ilyen kövek által érkező információkat. Ráadásul természetes, hogy az emberek olyan dolgokkal szeretnek kapcsolódni, amelyek a saját életükben is erősebb csakrákkal bírnak.

Éppen ezért a hematit nagyon fontos az ásványok világában, mivel ablakot, belépőt és betekintést nyújt a kezdő ásványosok számára. Lentebb pedig hamarosan kifejtem, hogy miért jelentős kő a haladó ásványosok és a magas energiákkal működő egyének számára.

De most még térjünk vissza a népszerűség okához.

A hematit széles körű népszerűsége több specifikus tényezőre vezethető vissza, amelyek különösen az ásvány jellemzőihez és a vele kapcsolatos hiedelmekhez kapcsolódnak:
- A hematit fémes fényéről és sötét színéről ismert, ami vonzóvá teszi a dísztárgyak és ékszerek számára. Az emberek gyakran választják az ásványt esztétikai szempontból, és a megjelenése miatt könnyen azonosítható és népszerű.
- A hematit hosszú múltra tekint vissza a különböző kultúrákban, ahol spirituális és gyógyító tulajdonságokat tulajdonítottak neki. Például az ókori rómaiak és egyiptomiak is használták a hematitot, mint védelmező amulettet, amely hozzájárulhatott a mai népszerűségéhez.
- Sokan a "földelés" ásványának tartják, amely segít a test és lélek egyensúlyának megteremtésében. E tulajdonsága miatt sokan keresik a stressz és szorongás csökkentésére, amely egyedi vonzerőt kölcsönöz neki más ásványokkal szemben.
- A hematitot a vérkeringés javítására és a vitalitás növelésére is használják. Mivel a hematit vasban gazdag, sokan úgy vélik, hogy segíthet a hemoglobin termelésében, így a fizikai energia növelésére különösen népszerű választás. Tekintettel arra hogy az egyik leggyakoribbnak számító testi problémák kardiovasculáris eredetűek, nem véletlen hogy ekkora népszerűségnek örvend a hematit.
- Az emberek gyakran tapasztalják, hogy a hematit viselése vagy használata erősíti a magabiztosságot és a mentális tisztaságot. A hematitot sokan a negatív érzelmek ellensúlyozására és a pozitív gondolkodás elősegítésére használják, ami növeli a keresletet.
- A hematit körüli közösségi hiedelmek és a pozitív személyes tapasztalatok, amelyeket sokan megosztanak, hozzájárulnak a népszerűségéhez. Az emberek gyakran keresnek olyan ásványokat, amelyek mások által beváltak, és a hematit sok esetben megjelenik ezek között.
- Gyakran a stabilitás, védettség és a lelki tisztaság szimbólumának tekintik, ami különösen vonzó lehet azok számára, akik keresik a belső békét és a védelmet a külső stresszfaktorokkal szemben.
- Mivel fém tartalma igen magas, ezért összefüggésben van a pénz energiájával és morphologenetikus ős-képével is.

Ezek a tényezők együttese segít abban, hogy a hematit kiemelkedjen más ásványok közül, és széles körű népszerűségnek örvendjen, még ha tudományos értelemben a terápiás hatások nem bizonyítottak.

Amiért a hematit ajánlott veterán spirituális kövesek és magas rezgésekkel funkcionáló emberek számára, az pontosan a stabilitást képviselő és kiegyensúlyozó energiáinak köszönhető. Repkedhetünk a végtelenségig a felhők felett és között, ha azt nem tudjuk behozni a fizikai világba, nem ér sokat. A hematit földelő ásvány lévén ebben segít. Kiegyensúlyozza a fentet és a lentet, létrehozva ezáltal a természetes egyensúly és stabilitás alapjait.

Remélem különlegesnek találtad ezt a hírlevelet is és egy újabb információval lettél gazdagabb.

Kattints ide, hogy megnézd milyen hematit ékszer(ek) vannak a gyogyitokovek.eu -n! -->>

Segíts, ha ezt hasznosnak találod! Google+ -ozd és Like -old a bejegyzést, ha tetszik ez a cikk. Minden egyes plusz és like számít. :)

 

Tisztelettel,

Fülöp Tibor

 

Még nem vagy feliratkozva az ingyenes hírlevélre?

Értesülj, ha újabb tévhit vagy utánzat kerül terítékre. Tudd meg mi az, amiről ásvány könyvek nem írnak!

Értesülj, amikor új és hasznos dolgokat tudhatsz meg a kövekről!

Az honlapon minden információ jogilag védett, másolása tilos.

Lorem ipsum