Ametiszt életfa medál

  • Azonnal készleten, csak: 10

  • 1 590.-


Ametiszt életfa medál

Ametiszt èletfa medál

Ametiszt életfa medál. Mérete kb. 3 cm.

Az élet fája olyan ősi és szent szimbólum, mely végigkísérte az emberiség fejlődéstörténetét. A kelták hitték, hogy a fák az emberek ősei, míg az egyiptomi mitológiában egyes istenek szülőjeként ábrázolták. A Bibliában a Tudás fájaként említik, míg a buddhizmusban Bodhi-fának, mely alatt ülve világosodott meg Buddha, a skandináv mondákban pedig Yggdrasil fának nevezik, ami minden élet forrása. Az élet fáját a magyar népi hitvilág, népmesék és a népművészet is őrzi életfa vagy világfa néven. Ez még Közép-Ázsiából magunkkal hozott örökség, de a kereszténység felvétele után is a magyar ősvallás egyik legfontosabb jelképe maradt. Az égig érő fa sokszor megjelenik a magyar hiedelemvilágban, melynek ágai között ott van a Nap (a férfierő szimbóluma) és a Hold (a nőiség szimbóluma). Különböző kultúrákban és vallásokban tehát mást és mást ábrázol, de vannak közös vonások is. Szimbolizálja az örökös megújulást, növekedést, az életet és halált. Arra emlékeztet, hogy az élet viharai után is mindig megvan benned az erő az újjászületéshez. Az élet fájának örök üzenete az isteni és az emberi világ újraegyesülése. Az univerzumban minden életet összekapcsolva ábrázol, ezáltal arról biztosít, hogy nem vagyunk egyedül a világban. Megmutatja közös származásunkat, az összetartozást és csodálatos egyediségünket is. A modernkori pszichoanalízis, vagy mélylélektan a gyökér-törzs-korona hármasát a tudatalatti, a tudat és a felettes-én kifejeződéseként értelmezi.

Az ametiszt a kvarc ásvány lila változata. A lila legkülönbözőbb árnyalataiban pompázik, az ibolyaszínen át a sötét kékesliláig sok árnyalatban előfordul. Színe nem mindig egységes, világosabb és sötétebb árnyalatok váltakozhatnak akár egy darab kőben is. Csodás színezetét a mangán, illetve a vas-titán eredményezi. Mivel a kvarc Földünk egyik leggyakoribb ásványa, így az ametiszt is Szibéria jeges zugaitól Brazília fülledt esőerdőiig világszerte megtalálható, elszórtan még hazánkban is. Neve a görög metiszménosz szóból ered, ami azt jelenti, hogy józan.

Az ókor óta nagy becsben tartják a józanság, az értelem, és a tiszta gondolatok köveként. Amulettként viselik évezredek óta és védelmező ásványként ismert a mai napig. Oltalmazó tulajdonságai miatt Mihály arkangyallal is kapcsolatba hozzák, aki az isteni védelem, a hűség és legyőzhetetlenség szimbóluma. Az ametiszt a női energiák köve is. Nagyon gyengéd és szeretetteljes rezgést hordoz, amely arra hív, hogy nyisd meg szíved és érezd magad közelebb önmagadhoz. Segíthet összekapcsolódni a nőiességgel és női energiákkal, melyhez olyan minőségek kapcsolódnak, mint az intuíció, az együttérzés, a feltétel nélküli szeretet és a növekedés. Az ametiszt csodálatos eszköz az elme megnyugtatására is. Nyugalmat és tisztaságot hoz kaotikus belső világodba. Amikor elméd nyugodt és koncentrált, szikrát gyújthat a kreativitásod, feltárhatod mélyen rejlő ötleteid. Józan gondolkodásra ösztönöz, de arra is, hogy ünnepeld az életed, a létezésed örömét. Támogatja az önmagaddal való kapcsolódást, hogy kapcsolatba kerülhess valódi éneddel, isteni bölcsességeddel és intuícióddal. Belső munkád során megtanít önmagad szeretetére, tiszteletére, és hogy mindig képes légy megbocsátani önmagadnak. Az ametiszt a tudatosság köve is, segít az első lépést megtenni a változás felé és támogat a haladásban. Inspirációt és isteni útmutatást nyújt, segít abban, hogy összhangban maradj életed valódi céljával. Bátorságot és erőt ad, hogy szembefordulj félelmeiddel, és meglásd, hogy azok mire tanítanak. Segíthet kiaknáznod a belső erőd, ha kihívás előtt állsz. Ilyenkor gyengéden emlékeztet arra, hogy megvan benned a belső látás képessége, az a tudás és bölcsesség, amely a megfelelő döntések meghozatalához szükséges. Ez a csodás kő erősíti a szellemet és ösztönzi a spirituális növekedést. Segít felismerni, hogy az ébredésed során a sötét oldaladdal is szembe kell nézned, hogy ezek a negatív lelki tartalmak szeretetteljes elfogadásra vágynak. Ha lenyúlsz ezekért a tudattalanod mélyére, elfogadod, de nem azonosulsz velük, akkor fel fogod tudni hozni lelked kincseit a fényre. Az ametiszt emlékeztet arra, hogy ne félj az ismeretlentől. Az ametiszt fantasztikus hatással van a koronacsakrára, ahol a kozmikus tudat összpontosul. Amikor a koronacsakrád blokkolva van, elidegenedést érezhetsz a körülötted lévő világtól. Amikor azonban a nyitott, egyensúlyba kerülsz és mélyebb bizalommal, az életed feletti uralom érzésével tölt el. Az ametiszt Földünk csodás ajándéka, mely társad lehet a lelki gyógyulás és a tudatosság magasabb síkjai felé vezető úton. Segít megtalálni a helyed az univerzumban és önmagadban is otthonra lelni.

Hogyan és mikor tudom kézhez venni?


A következő fizetési/szállítási módok lehetségesek:

Előre banki utalással vagy utánvéttel is tudsz fizetni, melyet a rendelés leadásakor a pénztárban tudsz kiválasztani. A feldolgozott megrendeléseket általában már másnap megkísérli kiszállítani a GLS futárszolgálat, és van lehetőség időgarantált kézbesítésre is. Van lehetőség bizonyos összeg felett ingyenes kiszállításra is.
Bővebben a szállításról a Szállítási feltételekben olvashatsz.


A webáruházról


A Gyógyító Kövek ásvány ékszer webáruház egy Magyar vállalkozás, ami már több, mint 17 éve eredeti ásvány ékszerekre szakosodott. Minden ásvány terméket bevizsgálunk és arra belső eredetiség garanciát vállalunk.
Megrendelésed e-mailen, telefonon, és honlapon keresztül is leadhatod. Ami megtetszik, annál kattints a "Kosárba" gombra, majd jobb fent a Pénztár feliratra, hogy megadd szállítási adataidat a megrendelés érvényesítéséhez.
Nem találod, amit keresel? Beszerezzük amit csak lehetséges!
Telefon: +36 30 2808628Üzenet írása: Kapcsolat

Címkék ametiszt, medál, ásvány medálok, kristály medál, védelmező hatású kövek