Topáz medál, ezüst
- Topáz
- Azonnal készleten, csak: 1
- 23 960.-
- Egység/db: 1
Opciók
Topáz medál, ezüst
Topáz medál, ezüst
Topáz medál ezüst foglalatban, melynek mérete kb. 2,5 cm akasztórésszel együtt.
A topáz a szilikátásványok közé tartozó ásvány, ezen belül is alumínium-szilikát, mely vulkáni tevékenység által képződik. A topáz kemény és ellenálló kő, a Mohs-féle keménységi skálán 8-as besorolású, melyen a gyémánt -mint a legkeményebb drágakő- 10-es. Érdekessége, hogy dörzsölés hatására könnyen elektromos lesz. A topáz színe csodálatosan változatos. A tiszta kristály alapvetően színtelen és átlátszó, de ha megjelenik benne más anyag, az az ásvány elszíneződését eredményezi. A sárga színt a króm, a rózsaszínt a vanádium, az akvamarin-szerű csodálatos kéket pedig a vas idézi elő. A topázkristályokban gyakran előfordulnak apró, mikroszkópikus folyadékzárványok is. Elnevezése egyesek szerint az ókori görögöktől származik, és egy Topasos nevű szigetre utal. Azonban ott feltehetően nem topázt, hanem a krizolitot vagy olivint találtak, és nevezték el így. Egy másik elképzelés szerint a topáz a szanszkrit topas szóból ered, melynek jelentése láng, tűz. A kék topázt évszázadok óta amulettként viselik. Úgy vélték, hogy a kő megnyugtatja a háborgó, tomboló elemeket, ezért például utazók, tengerészek és kereskedők előszeretettel tartották maguknál védelmezőjükként tengeri útjaik során. Már a Kr.e. 4. évszázadban, Nagy Sándor idején is kedvelt drágakő volt. Akkoriban virágzott a görög kővésés, amikor tökélyre fejlesztették az ékszerkészítést is. A görög kőmetszők a drágaköveket (gemmákat) acélfoglalatba erősített gyémántszilánkkal vésték. Topázból elsősorban gyönyörű domború kámeákat készítettek, de pecsétgyűrűket is. Később a reneszánsz és rokokó idején is előszeretettel használták az ékszerészek a nemesek lenyűgözésére a topázt. Népszerűsége pedig a mai napig töretlen. A legszebb és legértékesebb topázok otthona az Urál-hegység. Az innen származó, meseszép kék színű topázokat szibériai topáznak szokták nevezni. A brazil lelőhelyek is nagyon gazdagok, innen származnak a legritkább rózsaszínű, néha ibolyás árnyalatú topázok, melyeket brazíliai rubinnak is neveznek. Európa legfontosabb topáz lelőhelye pedig a németországi Schneckenstein, amely ma már védett terület és az itt kitermelt halványsárga kristályokat szász-topázoknak hívják. A leghíresebb topáz Portugália tulajdonában van, egy színtelen 1680 karátos példány, amelyet sokáig gyémántnak hittek, a neve is Bragaza-gyémánt.
A topáz egy végtelenül békés kő, mely örömöt, fényt és megnyugvást hoz az életedbe. Vibráló energiája fokozza az életörömöt, a vitalitást és a dolgok beindulását. Megtanít élvezni a jelen pillanatot és a mostban maradni, ami által képes leszel felhőtlenül élvezni az életet a múlton vagy a jövőn való rágódás nélkül. Megerősíti bizalmad az univerzumban, és segít felismerni, hogy a szinkronicitás létezik. Hozzásegít azoknak az üzeneteknek, jeleknek és szimbólumoknak a felismeréséhez, amelyeket a mindennapi élet segítése céljából kapsz. A topáz segít összekapcsolódni az isteni forrással és kapcsolatot teremteni a felettes éneddel. Csodálatos energiái hozzásegítenek a tudatosság magasabb birodalmaiba jutáshoz, az isteni bölcsesség és a tudás közvetítéséhez, valamint a szellemi útmutatókkal való kapcsolódáshoz. Ez a gyönyörű ásvány támogatja a spirituális fejlődésed és céljaid is. Szembesít a mentális kötődésekkel és tisztítja az érzelmeket, segítve a lélekfejlődést. A topáz segít megnyitni a tudatod, mely által megértheted milyen hatással is vagy magadra, másokra, és hogy minden körülötted történő dolog a te gondolataid teremtő erejének eredménye. A topáz amellett, hogy megnyitja az elméd, megnyitja a szíved is, ezáltal befogadóbbá tesz a szeretetre. Támogatja az igazságot és a tudatosságot, így feltárja előtted miben tudsz fejlődni, növekedni. Ha önmagad elfogadását új alapokra helyezed, az elhoz mindent számodra: megbocsátást, biztonságot, tiszteletet, elfogadást, önbecsülést. A topáz feltölt lelkileg és fizikailag is, fellendítve ezzel a hited, az optimizmusod. Az önértékelésed és a büszkeséged pedig anélkül növeli meg, hogy felfújná az egód. Rámutat arra is, hogy hol távolodtál el a saját igazságodtól. A topáz eltávolítja a beragadt energiákat, és lehetővé teszi ismereteid, képességeid, vagyis belső gazdagságod felfedezését. Előhívja a teremtő erőd, így segít abban, hogy amire vágysz az fizikai szinten is manifesztálódni tudjon. Segíti a kreatív energiák beáramlását, előcsalja a művészi képességeket, ezért a művészek talizmánjának tartják. A topáz kiváló segítő kristály meditációhoz, amely egyesíti elméd, tested és szellemed az univerzum erőivel. Megteremti a szellem könnyedségét és stabilizálja a belső békéd. Üzenete: a szeretet a te fényed!
A topáz akkor kell neked:
· ha elméd szeretnéd lecsendesíteni
· amikor önmagaddal való őszinteségre van szükséged
· ha az önbecsülésed fénye megkopott
· ha alkotó energiáidnak adnál egy löketet
A topáz segítségedre lehet:
· ha a ’véletlen’ történések mögött érteni szeretnéd az üzenetet
· amikor stabilan a jelenben szeretnél maradni
· amikor az életedbe szeretnél mozgást vinni, beragadt helyzetet tovább lendíteni
· amikor nyitottságra van szükséged az emberek felé
Hogyan és mikor tudom kézhez venni?
A következő fizetési/szállítási módok lehetségesek:
Előre banki utalással vagy utánvéttel is tudsz fizetni, melyet a rendelés leadásakor a pénztárban tudsz kiválasztani. A feldolgozott megrendeléseket általában már másnap megkísérli kiszállítani a GLS futárszolgálat, és van lehetőség időgarantált kézbesítésre is. Van lehetőség bizonyos összeg felett ingyenes kiszállításra is.
Bővebben a szállításról a Szállítási feltételekben olvashatsz.
A webáruházról
A Gyógyító Kövek ásvány ékszer webáruház egy Magyar vállalkozás, ami már több, mint 17 éve eredeti ásvány ékszerekre szakosodott. Minden ásvány terméket bevizsgálunk és arra belső eredetiség garanciát vállalunk.
Megrendelésed e-mailen, telefonon, és honlapon keresztül is leadhatod. Ami megtetszik, annál kattints a "Kosárba" gombra, majd jobb fent a Pénztár feliratra, hogy megadd szállítási adataidat a megrendelés érvényesítéséhez.
Nem találod, amit keresel? Beszerezzük amit csak lehetséges!
Telefon: +36 30 2808628Üzenet írása: Kapcsolat