Egy nő 3,29 karátos gyémántot talált séta közben egy Nemzeti Parkban

Egy nő 3,29ct gyémántot találtEgy arkansasi nő 3,29 karátos gyémántot talált az egyesült államokbeli Crater of Diamonds Nemzeti Parkban (jelentése: Gyémántkráter).

 

Az állami tulajdonban lévő park szabadon látogatható 8 dolláros belépő fejében, és onnan bármilyen követ haza lehet vinni, amit megtalálnak a szerencsések. A nemzeti park érdekessége, hogy ez a világ egyetlen nyilvános gyémántlelőhelye. A Murfreesboro mellett található vulkáni kráternél közel 75 ezer értékes drágakő került már felszínre a mai napig. Az első gyémántot 1906-ban egy helyi farmer fedezte fel, majd a területet el is árasztották a kincsvadászok. A gyémántlelőhely lassan kimerült, de még bukkannak elő értékes darabok. Így járt Pat Choate is, aki férjével együtt már évek óta járt a nemzeti parkba gyémánt után kutatva, és idén rájuk mosolygott a szerencse. Úgy 30 perc séta után az asszony egyszer csak megpillantott a földön egy ragyogó követ. Pat rögtön tudta, hogy végre valóban gyémántot talált.

A nemzeti park munkatársai megvizsgálták és megállapították, hogy valóban egy 3,29 karátos barna gyémántra lelt. A körülbelül borsó méretű drágakő fémes csillogása, zárványai és gyönyörű brandy árnyalata lenyűgözte őket is. Miután szokás, hogy a kincskeresők elnevezik talált köveiket, Pat a Csalóka Álom nevet adta gyémántjának, mondván hosszú ideig kereste, és végül rátalált. Az asszony tervei szerint megtartja a követ a szép kincskereső idők emlékéül.

Idén ez volt a harmadik legnagyobb lelet, 2017 óta pedig a legnagyobb barna gyémánt, amit a parkban találtak. Akkor egy tinédzser 7,44 karátos drágakövet fedezett fel. A park történetének legnagyobb, 40,23 karátos gyémántját 1924-ben találta egy szerencsés gyémántvadász, aki a Sam bácsi gyémántja néven elkeresztelt drágakövet 150 ezer dollárért értékesítette. Mindamellett, hogy a park kedvelt turistalátványosság, olyan meghatározó szerepet tölt be Arkansas életében, hogy az állam hivatalos zászlaján is egy gyémánt díszeleg.

Következő bejegyzés >

Különleges és népszerű

Feliratkozás várólistára

Add meg a neved és e-mail címed, hogy elsők között értesítést kapj, amikor a termék elérhető lesz.
Ez egy- több hétbe is telhet.

Egyedi medáloknál igyekszünk hasonlóval szolgálni.


Kedvencek     -     Felhasználói fiók

Főbb termékkategóriák

Marokkövek

Divat ékszerek

Ásvány karkötők

Ásvány medálok

Ásvány fülbevalók

Kuriózumok, Ritkaságok

Egyedi ékszerek

Csiszolatok, ásvány csúcsok

Kövek horoszkóp és gyógyhatás szerint

Itt bármit megtalálhatsz! Merkaba kristály, gyógyító kő, ásvány ékszer, ametiszt medál, holdkő ékszer, fluorit, malachit...

... miért mindent?
Mert szinte bármit be tudok szerezni, mely az ásvány világban létezhet. Írj nekem, bármilyen elképzelésed van, és megvalósítom!

Kérésre a karkötőket egyedi méretben is elkészítjük.

Itt a Gyógyító Kő és ásvány ékszer webáruháznál garantáltan igazi, eredeti ásványokat kapsz. Ha a kapott termékről kiderül, hogy jogosan nem ásvány; ha kéred az árának dupláját visszakaphatod. Itt valódi ásványokkal, tényleg valódi köveket kapsz. Ha egy kő kezelve van, de eredeti, arról is korrektül tájékoztatunk. A Gyógyító Kövek az egyetlen ásvány áruház, ahol írnak ásványok utánzatairól, ezoterikus tényekről és hiedelmekről, és a termékek valódiságára a bolt dupla garanciát vállal.

 

BLOG

 

Kövess a facebookon
Instagram oldalunk