Biotit karkötő

  • Azonnal készleten, csak: 18

  • 8 990.-


Bővebben

Biotit karkötő

Biotit karkötő

Extra ritka biotit karkötő, mely szemeinek mérete kb. 8 mm.

A biotit egy nagyon ritka ásvány, mely segíti az ötletek gondolatok, megszületését, fizikai létre való behozását és a föld jegyű-típusú emberek számára valós születést is segíti. Érdekes, a labradorithoz, vagy hiperszténhez hasonlóan halvány irizálású kő, érdekes színtelen - zöldesbarna színnel. A biotit a szilikátásványok közé tartozik, az egyik legfontosabb kőzetalkotó, főleg magmás közetekben fordul elő. Természetes állapotában nagyon sötét színű, feketésbarna, de lehet egészen mélyfekete is. A biotit belső munkálkodások jó kiegészítője lehet, hiszen segítségével könnyebben reflektálhatunk önmagunkra, felismerhetjük hibáinkat, de abban is haszunkra válhat, hogy ebben a nehéz folyamatban ne essünk teljesen kétségbe és közben ne feledjünk el törődni magunkkal, szeretni és megbocsájtani. Emellett rugalmasabbá is teszi használóját, ami a mindennapi életben nagy hasznára válhat, hiszen így könnyebben alkalmazkodik majd a nehezebb helyzetekben is. A biotit segítségével megláthatjuk magunkban azokat a tulajdonságokat, amiket másokban is látunk és tisztelünk, ám belsőnkben eddig nem sikerült még felfedeznünk. 

 

Hogyan és mikor tudom kézhez venni?


A következő fizetési/szállítási módok lehetségesek:

Előre banki utalással vagy utánvéttel is tudsz fizetni, melyet a rendelés leadásakor a pénztárban tudsz kiválasztani. A feldolgozott megrendeléseket általában már másnap megkísérli kiszállítani a GLS futárszolgálat, és van lehetőség időgarantált kézbesítésre is. Van lehetőség bizonyos összeg felett ingyenes kiszállításra is.
Bővebben a szállításról a Szállítási feltételekben olvashatsz.


A webáruházról


A Gyógyító Kövek ásvány ékszer webáruház egy Magyar vállalkozás, ami már több, mint 17 éve eredeti ásvány ékszerekre szakosodott. Minden ásvány terméket bevizsgálunk és arra belső eredetiség garanciát vállalunk.
Megrendelésed e-mailen, telefonon, és honlapon keresztül is leadhatod. Ami megtetszik, annál kattints a "Kosárba" gombra, majd jobb fent a Pénztár feliratra, hogy megadd szállítási adataidat a megrendelés érvényesítéséhez.
Nem találod, amit keresel? Beszerezzük amit csak lehetséges!
Telefon: +36 30 2808628Üzenet írása: Kapcsolat

Címkék biotit, karkötő, ásvány karkötő, kristály karkötő