Gyógyító Kövek - Az ásványok gyógyhatása mikor a legerősebb?

Az ásványoknak gyógyhatása, pozitív hatása van az ember szellemi, lelki állapotára. Pár évtizeddel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen volt, hogy ma az emberek ne csak egy kő szépségét és ékszer minőségét nézzék, hanem a választás és a viselés során szerepet, sokszor elsődleges szempontot kap a kövek gyógyhatása, kisugárzása. Manapság az emberek 50%-ban eszerint választanak, és mikor ékszert viselünk teljesen logikus és elfogadott gondolat az, hogy "most ez jó nekem? Jobban leszek tőle?" Gondolom Te is igen kiváncsi vagy arra, hogy mikor fejtik ki a hatásukat az ásványok a legjobban, és mikor vannak azok a ritka esetek, amikor nem.

Ezzel kapcsolatban is rengeteg hitrendszer létezik a világon, melyekből a legfőbb hiedelmeket egymás után megvizsgáljuk:

"A kövek együtt nem hatásosak, zavaróak." Ha sok kő rezgésével van tele az energiameződ, nyomhatja a fejed, viszont egyszerűen csak az adagot kell csökkenteni és ilyen egyféle kőnél is előfordulhat. Vannak olyan típusú emberek akik a világ egyes aspektusait (és ennek megfelelő kő fajtáit) nem fogadják el, ezért gondolják amit gonolnak. Egyesek csak egyféle követ hordanak, sokaknak egy kezén van hat ásvány karkötő. Menyire reálisak hát ezek az általánosító kijelentések? Nincsenek hát olyan kövek, melyek egymással nem harmonizálnak? Például az egymásnak ellentétes tűz és víz kövek találkozása? - Nos ez egyszerű, egy új magasabbrendű szubsztanciát hoz létre. Ha megnézed a csatornázott, energia karkötőket a honlapról, akkor látod, hogy többféle kőből vannak, hogy képesek legyenek minél tisztább erőt lehozni. Egy kő nem képes mindenféle jótékony rezgést adni egy adott pillanatban. Gondolj csak a különböző köveket is tartalmazó beavatásokra, meditációkra, illetve a Földre. A Földben gyakran egy helyen rengeteg ásvány van, ezek kiegészítik egymást. (Ezoterikus) ásvány gyűjtők lakásaiban a vendégek jó, kellemes érzésekről számolnak be. Egy ásványbörzén az emberek 90%-a arról számol be, hogy menniyre feltöltődik. Nos, ott pedig akad bőven kőfajta választékban. Aki megfelelő spirituális látással rendelkezik, az látja és tudja, hogy a kövek kiegészítik egymást. Bizonyos típusú emberek nagyon sokféle kővel alszanak és dolgoznak egyszerre. Ha egy kicsit nyomja valami a fejed, vagy szédülsz, érdemes az ásványokat pihentetni, és ha ezzel szűnik meg a testi jelzés érdemes arra gondolni, hogy olyankor az energia mennyisége lehet túl sok (megfelelően tisztított kövek esetén) vagy tényleg összekavartál ész nélkül mindent, de nyilván a limonádét te sem kevernéd a rizs itallal, mégha mind a kettő finom is lehet. Még egy érdekesség, hogya szuper hetes -t tartják a legerősebb rezgésű kőnek a világon, melyet nem kell feltölteni, és általában hétféle ásványból tevődik össze (bővebb leírás és információ a szuper hetes szóra kattintva érhető el).

"Egy kő gyógyhatása csak akkor működik, ha hisznek bennük." Már számtalan személyes példa bizonyította, hogy a hit csak egy pozitívum. Egyik kedvenc történetem az, amikor egy fiú, lemérte stopperrel a nagymamáját, hogy mennyi idő alatt nézi végig az összes ásványt, kamaszként annyira nem érdekelték az ásványok. Fiatal, kamaszgyerek. Egyszer csak az asztalomnál éterikusan felvillant egy hegyikristály kőből faragott teknősbéka ahogy beszélgettünk és mondtam neki, hogy felvillant, fogja meg. A fiatal fiú megérintette és majdnem hanyatt esett meglepetésében. Úgy elöntötte a hő, hogy erre nem számított. Utána csak toporgott és nézte a békát, nem tudott mit kezdeni a hiedelmrendszere a dologgal. :) Azóta is találkozom a nagymamájával, csupa szív kiegyensúlyozott kamasszá vált. Számtalan további, korábban szkeptikus vevőm győződött meg arról, hogy az ásványoknak igenis van hatása. Erre példa Hirsch Gábor tehetséges honlapszerkesztő és SEO expert ismerősöm, aki nem hitte volna hogy a kövek gyógyhatása működik, de tényleg működik. A fenakit, merkaba ásványok és a szuper hetes képes még olyan hatásokra, hogy akik nagyon nem hisznek benne, azok számára kellemes meglepetést okozhat és okozott már sok vevőm, érdeklődőm esetében. Majd pedig jön az "ilyet még sosem éreztem" kijelentés.

"Ha nem a 'szerencsekövedet' veszed, akkor az nem is jó neked." Mert hát meg van írva, hogy az a köved, azt kell venni! Mindegy, hogy más könyv mást ír, a harmadik harmadikat! Nem számít, hogy egy másik kő nagyon tetszik. Nem számít, hogy kezembe fogom és olyan jó érzés fog el! Le kell tennem.... na, most pedig ide a szerencsekővel, még ha az nem is annyira szép! Viccet félretéve szerencsekő okkal nem létezik, ezt az asztrohoroszkóp hiedelmeket tárgyaló hírlevélben leírtam miért. Ha valamely aspektussal vagy csakrával és ahhoz tartozó megoldandó feladatokkal van dolga az embernek, akkor az ahhoz tartozó feltöltő és egyesítő kövek pozitív és várt hatást hoznak. Aranyszabály: Ha arra a hullámra van szükséged, akkor az a gyógyító kő neked kell.

"A köveket sóba tenni 'programozni' kell, hogy hassanak." - A só és az érzéketlen programozás a legszemélytelenebb természetellenes módszer, amit valaha a kövekkel kapcsolatban ismernek. Az ezt kitalálók nem ismerték és alkalmazták a szinkronicitás, társteremtés alaptörvényét, és irányítási viszketegségük van, valamint elfelejtették megtanítani nekik, hogy régen hogyan programozták a köveket. Ahhoz a kő beleegyezése kellett és nem önző saját máguskodásra, hanem csakis különleges alkalommal, csak magasztosabb közösségi célokra használták. A kövek tudatossággal rendelkező élőlények, akik azért vannak csoportlélekként a Földön, hogy tapasztalatot szerezzenek. A kő - ásványgazda viszony egy kölcsönös szimbiózis és tapasztalatcserén alapul. A kövek élőlények, és szintén van - lassítva élő - érzelmi és gondolati csoporttestük és lelkük. Egyes kövekkel útitársakká válunk és egymást tanítjuk. Vajon mit szólnál ahhoz, hogy amikor egy új lakótársként, vagy hosszú úton útitársként csatlakoznál valaki nálad magasabb rendűhöz, akkor ki kellene törölni az agyadat-emlékeidet, és kapnál egy kis agyprogramozást arra vonatkozóan, hogy innentől mi a dolgod? Ugye, inkább kihagynád? A köveket hagyni kell hatni. Azért van az életedben, hogy meghozza azt amire szükséged van, és ez lehet, hogy olyan dolog, amire elsőre nem is gondolnál - ezek sokszor a legfontosabbak.

"A köveket csak akkor lehet használni ha értesz hozzá, ha csak a kövek szerint élsz, és megkaptad a kétszázharmincharmadik beavatást és kiolvastál kétezer könyvet, valamint ezzel 687 inkarnáció óta foglalkozol." Egyes emberek azt hiszik ebben el kell merülni, bele kell ásni magukat. Persze megértem miért gondolják, de van erre is egy történetem. A merkaba kristály legjobb hatása egy olyan hölgynél keletkezett, aki még a nevét (mer-ka-ba) sem tudta megjegyezni, csak elmesélte, hogy milyen csodája történt, rá két hétre amikor elvitte azt az - idézem - "csillagszerű izét" (hasonló eset már többször is előfordult a merkabák hatásával kapcsolatban, de az ő hatása kiemelkedő volt). Mindenki rendelkezik energia érzékelés képességével, még ha tudattalanul is, ezért mindenki képes élvezni a kövek által adott előnyöket és szépségeket. Lásd a korábbi teknősbékás példa a kamasz fiúval.

"A marokkövek, ásvány ékszerek nem hatnak ha nem érintkeznek bőrrel." Ezt a hülyeséget nem tudom ki találta ki, de szerintem összekeverte az ásványokat a bőrradírral, vagy valami kenőccsel. Azokra igaz, mert a bőrön keresztül szívódnak fel. A humort félretéve, ha elgondolkodsz ezen, nagyon sok olyan tény tárul a szemed elé, mely bizonyítja, hogy a köveknek rezgése, tudatossága van és messzebbről hatnak. Ásványbörzén asztalom előtt állva békés rezgésről számolnak be vásárlóim anélkül, hogy az ásványokat megérintenék. A merkaba kristályos hölgynek úgy hozott a merkaba csodát, hogy az ágya alá gurult, mert miután megvette és hazament kirántotta valamivel a táskájából, tehát nem ért hozzá. A kristály ingák, a gyógyító botok, energia rudak is távolról működnek. Egy nagy kristálytelep energiáját akár méterekről is megérzi az erre fejlett érzékekkel rendelkező ember. Valamint tapasztalatok mutatják, hogy az éjjeliszekrényre helyezett kövek éjjel dolgoznak és igenis kifejtik jó hatásukat a pszichére és a lélekre. A köveknek olyan hasonló hullámtere van, mint a hangnak, tehát minden irányban majdnem egyenlő mértékben terjed.

A kövek gyógyhatása akkor a legnagyszerűbb, ha elengeded magad. Erre van egy kis egyszerű meditáció, mely segít kapcsolódni a kő legjobb hatásával. Tisztítsd meg a kövedet. Engedd el az elvárásod. Engedd el, amit tanultál. Nézd meg az újonnan szerzett kövedet és figyelj befelé. Hagyd, hogy eltűnjenek a gondolataid és fókuszálj a belső csended hangjára. Érezd azt, ahogy ez egyre felerősödik. És most ebben a kellően hangos csendben fogd meg a kövedet és kérdezd meg, milyen üzenetet hoz számodra. Ha kellően figyelsz, meghallod a választ. Lehet, hogy elsőre nem válaszol, de meg fogja tenni.

A kövek gyakran olyan területeken hatnak, ahol nem is számítanak rá. Éppen ezért a kövekről írt nagy terjedelmű szakirodalom 90%-a arra való, hogy kitöltse a lapokat és sok járulékos információval, az agyadat. Egyedi látásmódok, egyedi megtapasztalások alapján íródnak és általánosítanak, ami az emberek felére nem is lehet igaz. Van, akinek a turamlikvarc rezgése nagyon magas, van akit leföldel, mert mind egyediek vagyunk. Találd meg, hogy neked hol segít a köved.

A kövek gyógyhatásán nagy mértékben segít az, ha meg vannak rendszeresen tisztítva és fel vannak töltve. A legmegfelelőbb tisztítási módszerekről olvashatsz itt a honlapon. A kövek gyógyhatását még nagymértékben segíti, ha feltöltött, egészséges állapotban vannak - tehát növő holdkor, vagy holdtöltekor kirakod az ablakba, kellemesen simogató napsütéskor kiteszed egy-másfél órát napozni, eljársz vele meditálni, jógázni stb. Figyelem, egyes kövek egyáltalán nem bírják a tűző napot!

Az ásványok erejét felerősíti az, ha valamilyen formára vannak csiszolva. Itt van egy pár hiedelem, egyesek szerint egy nyers hegyikristály a legerőséebb és punktum - szerintük. A tapasztalat és visszajelzések azt mutatják, hogy a megmagasabb és meghatásosabb rezgése akkor van a kristályoknak, ha rúd, szent forma, erőállat, geometriai formákra (platoni test alakra) vannak csiszolva, a leghatásosabbak és legmagasabb rezgésűek pedig általánosságban a merkaba  vagy lélekkristály formájú eszközök (a szavakra kattintva meg is tudod tekinteni és vásárolni őket). Itt a forma annyira jó hatású, hogy gyakran a mesterséges kőből készült változatait is láttam legalább ennyire működni. Az, pedig ha egy ilyen forma ásványból van, dupla energiával hat. Egy pár centis merkaba pozitív ereje és környezeti energiákkal való ellenállóképessége egy pár kilós hegyikristály tömbének többszöröse is lehet, főleg ha holdkőből van. Mivel a Feng Sui is energiával dolgozik, a szakrális kristály formák (pl. tetraéder, merkaba) esetében az általuk hordozott és közvetített energiát (chi-t) kell figyelembe venni.

Ha van még olyan hiedelem, amiről Te tudsz, oszd meg velem, hadd legyen mindenki javára, hiszen minden sor számít.

És most eljött az a pillanat :) amikor leírom, hogy tényleg van olyan két eset amikor a kövek gyógyhatása nem, vagy tényleg csak apró mértékben működik. Az egyik az, ha túl sokat olvasol. Párszor már láttam olyat, hogy a kő rezgése jó hatást, megnyugvást hozott elő a személyből, majd elolvasta egy könyvből az író szerinti véleményét (ami mint tudjuk tökéletlen). Az író látásmódja szerint vélt hatás nem tetszett neki, a követ mégsem tartotta meg. Az író és a saját gondolataival korlátozta önmagát. Te ne tégy ilyet magaddal. A túl sok információ blokkohat, az ember kezeljen a helyén minden hallott és írt információt.

Ha bármikor bárkire rábeszéled, rátukmálod, elvárásokkal telve adod a követ, hogy majd ettől ő változik, az nem fog neki menni. Az univerzum törvényei nem hághatók át. Csak azon segíts, akinek szabad akaratából erre igénye van és csak annyira, amennyire (őszerinte is) haladni képes a fejlődési útján. Ezzel kívánok csodás nézelődést és szép napot.

Tisztelettel,

Fülöp Tibor ásvány szakértő

A honlapon minden információ jogilag védett, másolása tilos.